A Final Four legnagyobb esélyesének tartott katalánok hiába vezettek még a lefújás előtt negyedórával is hét góllal, a Vardar a Final Fourok történetének egyik legnagyobb feltámadását bemutatva végül 29-27-re győzött. Most tényleg BL-t nyerhetnek a veszprémi kézilabdázók A lengyel Kielcével játszik a Telekom Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében a kölni final four első napján. A magyar csapat egy év kihagyás után jutott a legjobbak közé, amelyet először nyerhet meg a történelme során. A négyes döntőt június elsején és másodikán rendezik. A kézilabda csúcseseménye előtt a válogatott klasszis, Lékai Máté, a következő szezont már a rivális MOL-Pick Szegednél kezdő Mikler Roland, és a BL után visszavonuló Nagy László nyilatkozott az Origónak.
Április 6-án és 7-én a debreceni Főnix Csarnok ad otthont a férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjének. 2016 és 2018 után ismét bejutott a legjobb négy közé a füredi csapat. Csoknyai István együttese szombaton 15. 15-től a második elődöntőben a bombaerős, a Bajnokok Ligájában negyeddöntős MOL-PICK Szegeddel találkozik. A két gárda az idei bajnokságban kétszer mérte össze tudását, szeptember 8-án idegenben 37-29-re nyertek a Tisza-partiak, akik február 5-én hazai környezetben is győztek 33-22-re. A Balatonfüred egy évvel ezelőtt a Veszprém elleni vereséget követően a bronzmeccsen 31-25 arányban felülmúlta a csurgóiakat, megszerezve a Magyar Kupa bronzérmet. Fotó: Facebook Csoknyai István vezetőedző: – Nagyon boldogok vagyunk, hogy történetünk során ötödször is bejutottunk a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé. A tavalyi évhez hasonlóan fiatal együttesünknek óriási élmény a tornán való részvétel, hiszen kiváló riválisok ellen szerepelhetünk együtt a négyes döntőben. Papírforma alapján számunkra a bronzérem elérése lehet a cél, amit valószínűleg a RotaChrom Dabas csapata ellen kell megszereznünk.
Végül a hazaiak 30-25-re megnyerték a találkozót. Három kulcsjátékosával hosszabbított a Győri ETO Három meghatározó kézilabdázójának szerződéshosszabbítását jelentette be a Győri Audi ETO KC sajtótájékoztató keretein belül. A mostani bejelentés része a klub hosszútávú stratégiájának, miszerint továbbra is a sportág élvonalában kell maradni, Győrben pedig a világ legjobbai szerepelnek a posztokon - olvasható a klub hivatalos oldalán. Veszprémben minden a régi, csak a csapat változik Azt, hogy mennyire szeretik az emberek Veszprémben a kézilabdát, azt eddig eddig is tudtuk. A vasárnapi, Motor Zaporizzsja elleni meccsen debütált a Bajnokok Ligájában is, az újjáalakult magyar kirakatcsapat, amit ugyanannyira fognak szeretni a nézők, mint az eddigieket. Kim Rasmussen: Folyamatosan tanulok magyarul, fontos nekem Magyarország Az öt nap alatt lejátszott négy vb-mérkőzés káros hatással van a kézilabdázókra, de a nemzetközi szövetség vezetőit ez látszólag kevéssé foglalkoztatja. Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint a fiatal és tehetséges magyar válogatott decemberben a világbajnokságon odaérhet az első hét együttes közé, és indulhat az olimpiai selejtezőn.
Golovin Vlagyimir csapata az első félidőben már nyolc góllal is vezetett, de az oroszok fordítani tudtak, a hajrát azonban a magyar csapat bírta jobban. Új névadó szponzora lett a Fradinak Támogatói szerződést kötött egymással a FTC Kézilabdasport Nonprofit Kft. és a HungaroControl. A légiforgalmi szolgáltatásokat nyújtó vállalat 230 millió forinttal szponzorálja a Ferencváros kézilabda szakosztályát, a támogatás a női és a férfi csapatot egyaránt érinti. A szerződés értelmében a HungaroControl az FTC férfi együttesének névadó szponzora lesz, tehát FTC-HungaroControl néven szerepel majd a férfi csapat a bajnokságban. Öngyilkosságnak tűnő lépésre készül a férfi kézilabdázók BL-sorozata Több mint furcsa lépésekre szánta el magát az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) a Bajnokok Ligája és az Európa-liga (korábban EHF-kupa) átalakítása kapcsán. Az EHF vagy nagyon magabiztos, vagy végtelenül ostoba, amikor a legrangosabb kupasorozat kezdési időpontjait szembehelyezi a labdarúgó BL és El kezdési időpontjaival.
A MOL-Pick Szeged csapata is a Magyar Kupa négyes döntőjének résztvevője, Juan Carlos Pastor a csapat vezetőedzője nyilatkozott a hétvége előtt. Meggyőző játékot mutatott a negyeddöntőben hazai pályán a szegedi csapat a Mezőkövesd ellen, Juan Carlos Pastor legénysége 36-24-es sikerrel biztosította be helyét a debreceni négyes döntőbe. Az utoljára 2008-ban Magyar Kupa aranyérmes Tisza-partiak célja nem lehet más, csakis az első hely megszerzése. Ehhez először szombaton 15. 15-től a Balatonfüredet kell két vállra fektetniük. Talán nem vállalunk fel nagy kockázatot, ha leírjuk, ez valószínűleg sikerülni is fog Bodóéknak. Az optimizmus abból is fakad, hogy a szegediek veretlenül vezetik a bajnokságot, a címvédő az idei pontvadászatban oda-vissza verte az ősi rivális Veszprémet, egyedül csak a Tatabánya volt képes pontot lopni tőlük. Ráadásul a Bajnokok-Ligájában is vitézkednek a kékek, ennek legutóbbi áldozata a nyolcaddöntőben simán kieső lengyel Wisla Plock volt. Szombaton a Magyar Kupa négyes döntőjének elődöntőjében a Balatonfüred ellen lépünk pályára.
Kézilabda 2019. február 18. Sorsoltak a Magyar Kupa négyes döntőjére A DKKA-val játszunk március 16-án Török Bódog Női Magyar Kupa Négyes Döntőjének elődöntőjében. A Vác ellen kicsikart továbbjutásnak köszönhetően női kézilabdacsapatunk az Érd, a Dunaújváros és a Győri Audi ETO mellett bejutott a Magyar Kupa négyes döntőjébe, amelyet március 16-án és 17-én rendeznek meg Debrecenben. Hétfőn este az M4 Sport stúdiójában élő adásban kisorsolták a párosításokat is. TÖRÖK BÓDOG NŐI KÉZILABDA MAGYAR KUPA NÉGYES DÖNTŐ Elődöntők: 2019. március 16. (szombat), 13 óra: DKKA - FTC-Rail Cargo Hungaria 2019. (szombat), 15:15 óra: Érd - Győri Audi ETO A döntőt a két elődöntő győztese, a bronzmérkőzést pedig a két vesztes vívja. A technikai részletekről, ezzel együtt a jegyinformációkról a Magyar Kézilabda-szövetség tájékoztatása szerint kedden tudunk információkat közölni. Cikkajánló Kézilabda Az Európai Kézilabda-szövetség elkészítette a Bajnokok Ligája-sorsolás előtt a kalapokat. Hetedik éve hirdeti meg a közönségszavazást a, amely a legjobb fiatal kézilabdázót keresi.